Bajnokok csatája

A horgászat azon kevés passziók egyike, ahol nem számít kinek mi a munkája, milyen a társadalmi pozíciója, milyenek a vallási-politikai nézetei.
A horgászat lehetőség, ahol az egyébként reflektorfényben élő emberek is egy igazán laza, jó hangulatú napot tölthetnek el barátaikkal.
Erről szól a VI. PVTV-Balzer Társasági és Média Kupa. Az idei találkozónak a Maconkai víztározó adott otthont, ahol igazán a részvétel számít, de azért csak jól esik az embernek, ha fog néhány uszonyost is. Erre pedig az olyan halakban bővelkedő, gyönyörű, rendezett környezetben található tavon, mint a maconkai, minden esélye megvan még annak is, aki először látogat ide.
A mostani találkozóra néhányan már szombat délután megérkeztek. Straub Dezső, és Erdei Zsolt azon szerencsések közé tartozott, akik megízlelhették az igazi tésztás bajai halászlevet, amit Gáti Zoltán és Bene Tamás készítettek el- a másnapi verseny egyik támogatójaként- frissen fogott pontyokból.
A versenyre 43 csapat nevezett, és méltóan a rendezvény nevéhez, a reggelinél ismert színészek, volt és jelenlegi olimpikonok valamint gazdasági és közéleti személyiségek is sorban álltak. A gusztusosan megterített svédasztalt vétek lett volna kihagyni. Különböző sajtok és frissen sütött pékárú alatt roskadoztak az asztalok. Az sem mellékes tény, hogy ezen a héten zajlott le a XV. Maconkai Nemzetközi Bojlis Kupa ahol igen szép fogások születtek. Így a halak is be voltak etetve és a versenyzők is. Vikidál Gyula, Koncz Gábor, Fábián László vagy éppen Cseh Laci csak kevese azoknak az ismert neveknek, akik horgászbotot fogtak ezen a vasárnapon. Természetesen a horgászmédia is képviseltette magát többek között Bujáki Gézával - a Pontyvilág, vagy éppen a PV TV igazgatójával- Zákonyi Botonddal az élen. Ez is jól mutatja, hogy az egyébként saját területükön konkurens cégek és személyek egy ilyen rendezvényen mennyire oldottan, és fesztelenül tudnak együtt szórakozni.
A sorsolás kicsit lassabban ment, mint egy profi versenyen, és a horgászhelyek megtalálása is okozott némi fejtörést a csapatoknak. De nagyban megkönnyítette a pakolást és cipekedést az, hogy a verseny idejére a BSHE feloldotta a gátra behajtás tilalmát.
A verseny 9 órakor vette kezdetét. A legtöbben match és feeder botokat vettek elő, de hagyományos fenekező kézséget és bojlis botokat is lehetett látni. Aki már horgászott itt korábban az számíthatott az eredményes horgászatra, aki pedig újonc volt ezen a pályán az igen kellemesen csalódhatott. A csapatok a gáton és a nagy szigeten horgásztak és röviddel a kezdés után, már szákban is voltak az első keszegek és kárászok. A verseny elején még nem lehetett tudni, hogy a gyors és biztosabb apróhalazás, vagy éppen a pontyozás lesz az eredményesebb. A szigeten a bejáró elején ülő Scholl csapat folyamatosan fogta a kisebb nagyobb dévérkeszegeket és beugrott egy-egy ponty is. Balszerencséjükre volt olyan, hogy egyszerre fárasztottak mind a hárman, és ugyanígy egymás után tépte meg őket a haluk. Hogy egy-egy öregebb pontyba, vagy éppen egy izmos amurba sikerült beleszaladni a fiúknak azt már sajnos nem fogjuk megtudni, de egy-egy ilyen baleset után gyors újraszerelés következett, és folytatódott az aprítás.
Ugyanitt a szigeten: a T-Mobile Team- Cseh Lacival a soraiban- halat nem veszítve fogták a szép dévérkeszegeket, és a nap első pontyfogása is az ő nevükhöz kötődik. Lacin is látszott, hogy a vízi sportokhoz való affinitása nem csak az úszásban merül ki. Érzékeny feederes felszerelésével nem maradt le a társaktól halfogásban. A sziget csücskében pedig igazi rutinos horgászok ültek. Igaz, hogy Fábián Lászlóban időnként feltörtek a régi emlékek és a horgászbotot nem rendeltetésszerűen tartotta kezében, de ezt egy olimpiai bajnoknak bármikor elnézi az ember. Külön kiemelni csapatot erről a részről nagyon nehéz. Egyrészt mindenki tapasztalt horgász benyomását keltette, ami a fogásokban is megmutatkozott, másrészt pedig ez a szigeti rész a halasabb terület, amit még a szél is segített, hiszen erre tolta a halakat a verseny alatt.
A gáti szakasz már kicsit más képet mutatott. Itt számítani lehetett ara, hogy egy-egy termetesebb hal is tiszteletét teszi. A PV TV web csapata a keresztgáti részen jól taktikázva a keszegezésre hajlott, és bizony közel kilós keszegjeik alátámasztották ezt a taktikát.
Csatornánk másik csapata Erdei Zsolttal kiegészülve egy közepes helyen ült- legalább is a bojlis verseny eredménye alapján-, és ennek megfelelően két bottal bojliztak a fiúk, míg egy harmadikkal Zsolt feederezett. Felszerelését a szombati napon már felavatta többek között egy vicsegével és egy csaknem két kilogrammos compóval. A sort pedig a versenyen egy közel két kilogrammos dévérkeszeggel folytatta. Radu Morar és Andrejszky Zoltán viszont kitartott eredeti pontyos tervük mellett, ami végül egy füstölős kapásban öltött testet. A végeredmény pedig egy 11,14 kg-os tükörponty lett, ami a versenyben fogott legnagyobb hal címét is elnyerte. A gát végén a Csonttörö Janival kiegészült Pontyvilág-Pecavilág csapat igazolta, hogy nem véletlenül profi bojlis a segítőjük. A 7-8-9 kilogrammos pontyok sikeres kifárasztásához persze az is kellett, hogy a csapat jó távolságra horgásszon, és a csali is tetsszen a pontyoknak. Persze nem csak horgászni kell profi módon, de horgászhelyet húzni is.
A Balzer Színész Team 1 azt a helyet húzta, ahol a Tata Nicu csapat a bojlis kupa alatt 335 darab halat fogott, így tőlük is jó eredményt vártak. Leginkább ők maguktól. De valamiért a máshol sikeres felszerelés, etetőanyagok és csalik a mai napon nem hozták meg az igazán nagy halakat. Keszegekből viszont ők is bőven 10 kilogramm felett fogtak, ami azért több mint tisztességes eredmény. A háromfős csapatok rendelkezésére álló 5 óra gyorsan véget ért. Általában ez így is szokott lenni, ha jó társaságban van az ember.
A kellemes délután egy még kellemesebb ebéddel folytatódott, ahol a Szélkakas Étterem és Panzió mutatta meg, hogy halléfőzésben ők is jeleskednek. Vaddisznó pörköltjük pedig maga volt a csoda. Ha kíváncsiak elkészítésének fortélyaira mindenképp nézzék meg a napról készült filmünket. Érdemes! A finom falatokhoz pedig a 100 tagú cigányzenekar szolgáltatta a műsort.
Az ebéd utáni eredményhirdetés és díjátadás pedig még hosszabbra sikeredett, mint a megnyitó. Ez köszönhető a szponzoroknak, akik rengeteg nagy értékű ajándékot ajánlottak fel, másrészt a versenyzőknek, akiknek eredményeit és fogásait bizony nem volt könnyű egy levegővel elsorolni.
Összesen három darab 10 kilogramm feletti halat sikerült fogni a versenyzőknek, ami önmagában szép teljesítmény, de a 364,3 kilogrammos összfogás sem mindennapi. Sok profi versenyző megelégedne ilyen teljesítménnyel.

Interjúk 2010

Andrejszky Zoltán
Cseh László
Józsa Imre
Maconka Finálé

A Média Kupa végeredménye: 2010

1. Pontyvilág-Pecavilág 32,84 kg
2. T-mobile Team 24,32 kg
3. Carp Love csapata 23,02 kg
4. Népszava 22,18 kg
5. Scholl 22,04 kg
6. Nógrád Megyei RFK 21,37 kg
7. Bátonyterenye-Maconka 17,58 kg
8. Sikeres Sporthorgász 15,95 kg
9. PV TV web 14,62 kg
10. Balzer Színész Team I. 14,6 kg
11. PV TV 13,01 kg
12. Őrült Bors 12,73 kg
13. PMRFK 11,76 kg
14. Tímár Mix 11,46 kg
15. Kunság-Szesz 9,24 kg
16. HARIFISH 8, 61 kg
17. Horfer Serleg 8,18 kg
18. Bors Cápák 7,37 kg
19. Horgászutazás.hu 7,34 kg
20. Sztár Fm 7,3 kg
21. FCSM 7,28 kg
22. Rinyaszentkirály 7,27 kg
23. RakpArt 6,58 kg
24. 100 Tagú Cigányzenekar 6,24 kg
25. Horgász Világ Modern Horgász Műsor 4,54 kg
26. Yász Média 4,28 kg
27. Waterpolo Team 3,94 kg
28. Repülők 3,84 kg
29. Balzer Színész Team II. 3,25 kg
30. Sport Tv 3,15 kg
31. Teamforce 2,35 kg
32. Élve-vagy hal(Blikk) 2,16 kg
33. Sajtcentrum 1,44 kg
34. Premier csapat 1,28 kg
35. Képes Sport 1,18 kg
36. B-Tech
37. Etno étterem
38. Szabad Földigiliszták
39. Digi Infócsatorna
40. Cube(kerékpár)
41. Class FM Fish Big Band

Köszönet a verseny támogatóinak: